Meghalt Elvis dobosa, D.J. Fontana
Dominic Joseph Fontana szerdán halt meg álmában. A 87 éves dobos Elvis eredeti zenekarának az utolsó élő tagja volt.
Dominic Joseph Fontana szerdán halt meg álmában. A 87 éves dobos Elvis eredeti zenekarának az utolsó élő tagja volt.
Lisa Marie Presley és volt pénzügyi menedzsere kölcsönösen várják egymást a bíróság előtt.
Az Omega márkájú karóra Genfben májusban kerül kalapács alá, 50 és 100 ezer svájci frank között becsülik az árát.
Nagy popkulturális együttállás: ma van Elvis Presley és David Bowie születésnapja.
December 27-én, szokásos év végi koncertjén pályafutása 50. évfordulóját ünnepli a sportarénában az idén 70 éves Fenyő Miklós, aki erre az estére két egykori hungáriás zenésztársát, Dollyt és Szikora Róbertet hívta vendégül. ("A városi legendákkal ellentétben nem vagyunk rosszban, igyekszünk jóban lenni.") "Kétségtelen, hogy a rock and rollal 1957-ben, New York Cityben összekötöttem az életemet" – mondja Fenyő, akivel fél évszázados, rock and rollos, break dance-es, Modern Hungáriá-s pályafutását tekintettük át egy órában.
Legalábbis erre igyekszik összegyűjteni 15 millió forintot a Magyar Elvis Klub.
A Forbes magazin szerint tavaly is Michael Jackson hagyatéka volt a legkapósabb.
A műsor producerei azt mondták, hogy egy bizonyos szöveget nem énekelhet el, Jim Morrison viszont tett a megállapodásra.
A zenekar épp Elvis Presley halálának évfordulójára időzítette a legújabb albumát beharangozó dal klipjét, amelyben a frontember Josh Homme kiereszti magából a benne rejlő Királyt.
Elvis él – de legalábbis megelevenedik Bécsben a Jüdisches Museum Wien aktuális kiállításán. A Trude & Elvis. Bécs – Memphis – Hollywood egy egészen egyedülálló magángyűjteményen keresztül mutatja be az 50-es évek Hollywoodját és a Királyt.
Eddig ingyen zarándokolhattak el a Király sírjához, mostantól fizeniük kell.
Elvis Presley nem csak a popkultúra, hanem a teljes 20. századi kultúrtörténet, sőt: a múlt század történelmének egyik legmeghatározóbb fenoménja volt. Halála negyvenedik évfordulóján – amellett, hogy elmondjuk, mitől volt nagyon fontos – olyan erős és definitív mondatokat gyűjtöttünk össze, melyben nem kevésbé fontos ikonok mondják el, miért volt Elvis a Király. És persze mindezt dalokkal is alátámasztjuk.
Jövő nyáron Budapestre is ellátogat a The Wonder of You nevű produkció, amelynek különlegessége, hogy Elvis Presley hangját egy szimfonikus zenekar kíséri élőben – ráadásul a koncerten megjelenik a világsztár özvegye, Priscilla Presley is.
A kaliforniai árverésen 430 ezer dollárt (118 millió forintot) fizetett ki érte a győztes licitáló.
A halott sztárok közül Jacko keres a legjobban, még Prince-t, David Bowie-t és Elvis Presley-t is megelőzi.
Elvis Presley a rock'n'roll királya 1977-ben, éppen augusztus 16-án hunyt el (bár ugye tudjuk, sokak szerint azóta is él). De mennyire él még az ön fejében Elvis-életműve? Ebből a kvízből kiderül.
A BMW 507 roadster több évtizedin át állt a garázsban, most végre felújították.
Elhunyt 84 évesen Scotty Moore, aki gitárjátékával nagyban hozzájárult Elvis Presley forradalmi zenei stílusának megformálásához és jelentős hatással volt egy egész zenei generációra, köztük Keith Richardsra, Jimmy Page-re és Bruce Springsteenre.
Levitézlett sztárokat, top celebeket és újonnan felfedezett kedvenceket is felvonultat a TV2 dalestjének harmadik évada, amiben úgynevezett sztárok utánoznak igazi sztárokat. A „mulatási”, a házibuli és a nosztalgia jegyében fogant műsor hiába próbálkozott új szereplőkkel, ezúttal sem okozott meglepetéseket, és a produkciók többsége még mindig ugyanazt a pavlovi reflexet váltotta ki: megragadni a távirányítót, és azonnal továbbkapcsolni.
1977. június 26-án volt a „Király” utolsó koncertje Indianapolisban. Néhány rossz minőségű felvétel fennmaradt a show-ról. Néhány hét múlva meghalt.